19. Tovább ugyanaz

 

A gyülekezeti házasságok szerepe kiegészül a gyülekezeti pozícióhoz fűződő előnyökkel, illetve kapcsolatokkal.

 

Természetes például, hogy egy magas beosztásra vagy „szolgálatra” törekvő játékos olyan feleséget vagy férjet keres magának, aki beleillik a képbe. Vagyis legalább annyi ambíciója van a hitéletben, mint neki. Illetve egy olyan hölgyike, aki annyira magas szolgálatra ácsingózik, amit tuti nem kaphat meg női mivolta folytán, persze, hogy kiszúrja magának a jól helyezkedő ifjú (vagy kevésbé ifjú) titánt.

 

A szerelemről sokan állítják, hogy kémia, egyes keresztények szentlélek- vagy pásztori vezetéssel gondolják helyettesíteni, vagy csak odahazudják, mások pedig egyáltalán nem törődnek vele.

 

Én pedig azt a megfigyelést tettem eddigi életem során, hogy akár egyházban, akár azon kívül, a „szerelem” igen erős korrelációt mutat az egyének sokrétű érdekeivel. Vagyis megállapítottam, hogy legalább az egyik fél részéről (de inkább kölcsönösen) minden házasság „érdekházasság”, még akkor is, ha valós szerelemélmény volt az előzménye, esetleg állandó velejárója.

 

Mindezt csak bevezetésként, pozitív és negatív előjel nélkül.

 

Az elemezendő kérdés az egyéni esetekben az, hogy a házasodó nem tett-e túl nagy engedményt önmagán kívül álló érdekek vagy vélt saját érdekek irányában…

 

A már sokat emlegetett felelősség kérdése… Nem hallgathatunk másokra. Nem háríthatjuk át. Te döntöttél. Te mondtad hogy, igen!!! Az anyakönyvezető és/vagy az egyházi tekintély előtt.

 

Ha rosszul döntöttél… hát, sorsonként válogatva más-más a megoldás, de feltétlen késő áthárítanod a felelősséget!

 

Nem illik például azért házasodni, mert a pásztornak vagy gyülekezeti-egyházi vezetőnek szüksége van egy stabil megbízható párra a szolgálata kiegészítéseként. Nem illik azért rákényszeríteni egy rút és csóró, de szellemi szinten ígéretes szolgálótestvért egy csinos leányzóra, hogy ezáltal magasabb társadalmi és gyülekezeti pozíciót adjunk neki. A csinos vagy kevésbé jó külsejű fiatal hölgyeknek pedig nem illik eljátszani a tétova szűzmáriát, mondván, mondja már meg valaki, melyiket válasszam a rengeteg kérő közül, mondd meg kedves pásztor, lelkipásztor, vezető, presbiter vagy atya, hogy vezessen engem a Szent Lélek?

 

Mert bizony ilyen esetekben utólag csekély esélyekkel kecsegtet a szemforgató ima a jó házasságért… Nincs békesség, mint tudjuk, hit és igazság nélkül[1].

 

 

20. No sex

 

A hit oltárán házasságban feláldozott életek társadalmunk számtalan mártírját üdvözülhetjük közünkben, biztos Te is ismersz egyet-kettőt, kedves Olvasó.

 

Az biztos, hogy egy „áldozati” házas-ágy nem sok kielégülést rejthet. És ha az egyik fél áldozat, akkor a házastárs is azonnal és automatikusan azzá válik.

 

Megint csak nem tudom a megoldást, esetleg nálam ilyen téren tapasztaltabb személy mondhatná el. Csakhogy általában a mártírházasságban élők nincsenek abban a helyzetben, hogy tükörbe nézzenek, és felismerjék önmagukat. Hiszen az egész mártírságnak az a célja, hogy valamit lehessen kifele hazudni! Hogy nálunk minden szép és jó, és mi boldogok vagyunk együtt, és minálunk abszolúte minden működik…

 

A pár két fele kifele Zombivá válik, mert maga sem tudja, mi az igaz, és mi nem, annyira vigyáz a látszatra, hogy akkor is mosolyog, amikor pedig társadalmilag vagy gyülekezetileg sírni kéne, és akkor is lelkendezik arról, hogy az Úr csodálatos, amikor már egész más témáról van szó (pl. a beszélgetőpartner migrénes fejfájásáról), nem pedig az ő házasságáról.

 

Isten óvjon minket az ilyen hívők zaklatásaitól. Kielégületlenségüket természetesen a hitéletben kompenzálják, tanítanak, kioktatnak, fölényeskednek, életük 90%-át közösségekben és szolgálatban töltik, hiszen az a maradék 10% is oly soknak tűnik házastársukkal kettesben együtt…

 

Következő gyanús előjel, hogy az ilyen kapcsolatokban zajló szexuális együttlétekről azáltal szerezhetünk tudomást, hogy utána rögvest gömbölyödni kezd asszonyka hasa. (Hát világos, minél több gyerek, annál nagyobb megbecsülés! Nemcsak mártírfeleségről, hanem egyben mártíranyáról is beszélhetünk.)

 

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de engem az ilyen ember ne tanítson, ne oktasson, ne ítéljen, ne kritizáljon, akárhány gyereke is van! Főleg ne a házasságról vagy a szexről.

 

Nektek is kötelességetek megítélni az embereket és a bennük lakozó szellemeket[2].

 

A szem a lélek tükre, akárhogy is forgatják. Ha az oktalan állatok képesek a „láthatatlan” jelekből csalhatatlan következtetéseket levonni első találkozás nyomán az emberről, mennyivel inkább a Szent Lélekkel betöltött keresztényeknek kötelező lenne!

 

És nemcsak a látványból. Hanem az aura. Ha valaki belép, érezd meg, mit akar, mit gondol, milyen szándékkal közeledik. Vagy az írásából. Vagy a telefonálásából. Vagy csak egyszerűen láss!!! Szerintem ez nemcsak karizma, nemcsak jog, hanem kötelesség. Mindent megpróbáljatok! Akik angyalokat fognak ítélni, tudniuk kell ítélni az emberi dolgokban is.[3] És neked kötelező tudni, hogy a tanítód, pásztorod, elöljáród, partnered, üzletfeled, férjed, feleséged milyen ember!

 

Kedvenc pszichológiai tesztem, a Szondi teszt azon az egyszerű feltételezésen alapul, hogy mások arcának szimpátiája vagy elutasítása azon rejtett képességünk eredménye, hogy egy kép látványából le tudjuk vonni a személyiségre tartozó következtetéseket!

 

Vagyis Szondi professzor szerint minden ember (akinek semmi köze szellemhez vagy hithez), tudat alatt megítéli a másik embert az arcából! És Szondi a rendszert a társadalomból kivetett elmebetegek vizsgálatára dolgozta ki!

 

Természetesen a hozzánk hasonló tulajdonságokat tartjuk szimpatikusnak, és az általunk elutasított karakter vonások alapján nem szeretünk valakit.

 

(Én, személy szerint az álszenteket, perverzeket, hazugokat, sumákosokat, önbecsapókat zsigerből utálom, viszont elnézem a túlzottan erős jellemhez kapcsolódó, esetleg agresszivitásból vagy irreális önvédelemből fakadó negatív tulajdonságokat…)

 

Na de kedves Testvérek, nem szégyen ezek után azt állítani egy kereszténynek, hogy bocsánat, én nem tudtam, hogy ő ilyen… csak szerettem, mint „testvéremet”, és nem feltételeztem róla semmi rosszat…

 

Ez nem krisztusi bölcsesség, hanem egyszerű naivitás, vagy lustaság.