Daniel Kolenda júniusi szösszenete komoly gondolkodás-feladatot jelentett nekem. Nem fordítom le a művet, a CFAN oldalon angolul friss tanításként meglelhető. Szóval arról írt, hogy kinek mi a rendeltetése, dolga, mi az Isten akarata az életünkben. Azt hiszem, jóformán minden ember, világnézettől függetlenül, eljut arra a pontra egyszer, ha máskor nem, hát pályaválasztáskor, hogy eltöprengjen az élete célján. Mivégett vagyok én itt? Mi az életem célja? Hol és hogyan lehetnék hasznos... önmagamnak, családomnak,  a társadalomnak. A modern keresztény egyházakba betérőknél ez az útkeresés tetéződik egy jó adag istenakarata kereséssel és úgymond, "szolgálat" kereséssel. Azaz egyházi funkció kereséssel. Hiszen a Biblia azt írja, hogy minden egyháztag egyben egy "testrész" is, és mint ilyen, hasznos funkcionárius az egyház egyetemleges testében. Ahol ez a kérdés enyhe túlhangsúlyozásra kerül, (hogy íly csúf passzív szerkezetet használjak), ott a keresztények kétségbeesetten keresik a helyüket, mondván, keresik Isten akaratát. Azt gondolom, erre a mozgalomra válaszul született meg Daniel írása. Az emberek egy részéről azt állítja, hogy tudják, mi az égi rendeltetésük, míg a másik részük egész életükben ezen rendeltetés után kajtat, vagyis "keresik" azt, hogy mit csináljanak, ahelyett, hogy valamit csinálnának.

Aztán egy érdekes példát említ, a tanulmány első részében, miszerint a vasaló hálózati csatlakozójáról egy gyerek is könnyedén megmondhatja, hogy hova való, ha látja a közelben a fali dugaljat. Vagyis az olyan embernek, aki nem tudja, hogy hol a helye, azt javasolja, hogy azon gondolkozzon el, hogy hova illik be. Ez egy jó és ésszerű tanács,amit azzal tetéz, hogy megkísérli arról meggyőzni a keresztényeket, hogy Isten akaratának teljesítése nem feltétlenül kínszenvedés. Nem lemondás. Nem önmegtagadás. (Kétlem, hogy ezt sokan el fogják neki hinni... hihihi.) Hanem, azt a tevékenységet javasolja Isten akarataként elfogadni, amiben az egyed jól érzi magát. Amitől borsódzik a háta, ami izgalommal és örömmel tölti el, amit, amikor végez, szinte szégyell érte pénzt kérni vagy elfogadni. Ugyebár kettős a példa, egyfelől az úgymond "világi" funkcióról beszél, másrészt pedig az egyházi "szolgálatról".

Talán eddigi bejegyzéseimből látható, hogy meglehetős kétkedéssel és negatív előítélettel bírok ezen egyházi "szolgálat"-mozgalmakkal szemben. Úgyhogy a bejegyzés első része, ami vonatkoztatható bármely ember bármely társadalmi vagy egyéni rendeltetésére, tetszett, és eltanakodtam rajta.

Mármint, hogy mi az a tevékenység, ami számomra ilyesmit jelent. Hát, arra jutottam, hogy hol ez, hol az. Próbáltam valami mintát keresni, és nagyjából behatároltam, hogy mik azok a jellemzők, amik a tevékenységeimet szeretetté, izgalmassá és vágyottá teszik. Hogy mi lesz ebből a felismerésből, majd az idő dönti el. 

Viszont az egyházi "szolgálat" része, amivel Daniel folytatta, az már kevésbbé fogott meg, pozitív értelemben. Arról írt, hogy ha nem tudja az ember gyereke, hogy hol a helye, akkor álljon olyan helyre, ahol legalább elkaphat egy leeső köntöst... És itt határozottan önmagáról beszélt, ami nem baj, merthogy mindannyian arról tudunk beszélni, amit saját magunkon tapasztalunk, de általános érvényű tanácsként kicsit furcsa.  Szóval ő elment Reinhard Bonnke mellé személyi asszisztensnek, és ezen "alacsonyrendű" tevékenység közepette ráérzett az afrikai evangélizálás ízére, és ez lett a küldetése. Úgy, hogy Elizeusként várja, hogy Illés köntöse az ölébe hulljon. Igyekszik jól helyezkedni. Ezért a tanács az, hogy minden keresztény, aki nem tudja, hol a helye, álljon olyan ember szolgálatába, aki már látszólag a helyén van, és majd útközben megjön az ihlet.

Neki ez bejött, így működött, hurrá. De kétlem, hogy keresztény viszonylatban oly sok helyi működő "szolgálat" lenne (így, ilyen személytelenül, embertől eltávolítva hívják keresztényék, és közlendőmet ez a szó most megfelelően kisegíti), hogy az átlaghívőnek ez lenne a megfelelő útmutatás. No mindegy. 

Társadalmi, családi viszonylatban azonban hasznos lehet. Vagyis, aki nem tudja, mi a küldetése, az nyugodtan segítse, szolgálja, támogassa azokat, akik látszólag tudják. Ebből aztán jó csapatmunka kerekedhet. Az meg bizonyosan Isten akarata.