Itt a nyár. Aktuális téma: kint vagy bent? Szóval, sokat mosunk lábat. Erről jutott eszembe, hogy Jézus hogyan mosta a tanítványok lábát. Ezerszer lerágott csont, viszont számomra új szempontok a következők. Ugyebár az világos, és mindenki tudja, hogy az üzenet főként az volt, hogy a keresztényeknek ki kell szolgálniuk egymást. Hogy miben és hogyan, azt viszont a gyakorlat szerint a látható kereszténység nem egészen jól érti.

Mire gondolok itt? Hát a sok "szolgálatra", amit keresztények maguknak vindikálnak, hogy saját fontosságukat, szentségüket, kegyességüket hangsúlyozzák. De Jézusnak nem ez volt az elképzelése, ez nyilvánvaló.

Először is Péter első reakciója az érdekes. Mármint, hogy miután tudta, hogy egészen nagy Úrral, Mesterrel, Istennel van dolga, a világról alkotott elképzeléseibe nem fért bele, hogy Jézus az ő koszos, bőrkeményedéses - esetleg gombás - lábát mossa. Az ő világában az urak nem mostak lábat. Még a sajátjukat sem, nemhogy a szolgákét! 

Jézus, ugyan tudván, hogy Péter a saját kis gondolati rendszerébe nem képes az adott pillanatban beleerőltetni az új információt, mégis rávette Pétert, hogy engedjen a történelmi kényszernek.

Jézus azt mutatta meg, hogy az égi ország "urai" valódi kiszolgálók is egyben. Aki "nagy" akar lenni (ha ez egyáltalán jelent valamit ott), az bizony takarítson mások után. Mossa a szart. Ápolja a sebeket. Törölje ki a seggeket.

Péternek azt mondta, hogy ha nem fogadod el ezt a rendszert, és továbbra is ragaszkodsz a földi hierarchiához, akkor nem lesz közöd az újhoz, nem lesz részed benne. Péter ezt persze nem akarta, sőt, úgy gondolta, hogy minél több testrészét mosná meg Jézus, annál több köze lehetne a vágyott égihez.

Jézus válasza méltatlanul elhanyagolt aranyat érő tanulság. Csak a lábadat mosom meg, felelte, mert csak az koszos. És ez a nagyon fontos "új" felfedezésem, mármint az, hogy Jézus ezt is akarta velünk megértetni. Mert amúgy nyilvánvaló. A "szolgálat" az, hogyha azt nyújtod az embertársnak, szomszédnak, rokonynak, tezsvérnek, amire szüksége van! Nem azt, amit te akarsz, mert épp az áll kézre, hanem, amire szüksége van, ami kell neki. Sok kereszténynél sajnos nem ez az uralkodó rendszer. Sokan azt próbálják ráerőltetni a padszomszédra, amit épp jónak gondolnak. Például, nagyon szeretnek "inteni", "helyreigazítani", "jobbító szándékkal megmondani az igazat". Ehhez képest erre kinek van szüksége?!

No, és mégegy utolsó gondolat, Péternek tudnia kellett elfogadni. Egy testvéri közösségben, keresztényi viszonylatban nem csak adni kell tudni, hanem kapni is. Nem tudom, hogy gőgös magyarságtudatból fakad-e, de igen nehéz másokon segíteni. Ha bármit felajánl az ember, komoly sértődés a vége. A rászorulók szívességet tesznek, ha nagy nehezen elfogadják az egyébként számukra valóban szükséges, jól jövő segítséget. A pünkösdista közösségekben ezt többször tapasztaltam. A segge kilóg a gatyából, de az orra az eget verdesi. És osztja az észt... Mit mondott az ilyeneknek Jézus? Semmi közöd ... semmi részed ... nincs... szóval igen messze vagy az égi állampolgárságtól.

Igaz, jobb adni, mint kapni, de kapni is tudni kell. Hogy fejezné ki égi apu a szeretetét, ha nem élveznénk az ajándékait? Jól esik vajon Istenünknek, ha hősiesen szenvedünk, ahelyett, hogy elfogadnánk az Ő megoldását? Jól esik egy embernek is, ha visszautasítják a jószívből jövő, hátsó szándék nélküli ajándékát?

Aki Jézusban gondolkodik, élvezze a potyázás előnyeit. Semmiért nem kell fizetni. Persze, ésszel, mértékkel kell élni a jóval is.

(A megélhetési lelkészek erre jöttek rá, viszont a mértéktelenség, mohóság, kapzsiság csapdájába estek. Gazdagságot ne adj nekem, hogy meg ne tagadjalak, mondta egy Példabeszédíró.)