Azt olvastam egy keresztény írótól mostanában, hogy a kereszténynek állandóan résen kell lennie, mert jön a kísértő. Több keresztény egyháztól/felekezettől láttam, hallottam, tapasztaltam ezt a hozzáállást, és nem értek egyet.

Úgy festik le ezt az ördög dolgot ezek a felekezetek, hogy különféle védelmi megoldásokat is ajánlanak hozzá a jónépnek: megvéd a kísértéstől, ha mindennap órákat imádkozol, böjtölsz, Bibliát olvasol, dicséreteket énekelsz, szellemi harcolsz, fölveszed a szellemi fegyvereket, megvallásokat mondogatsz, csak keresztényekkel barátkozol, nem olvasol "világi" irodalmat, sajtót, dicséretes cd-t hallgatsz, ebbe vagy abba a közösségbe jársz, pihenés helyett "szolgálsz", ésatöbbi ésatöbbi.

Mintha keresztényként állandóan félni kellene. A kísértést az ilyen egyházak különféleképp írják le: egyik csak a "paráznaságról" beszél, melybe beleértendőek akárcsak a szex szóra történő gondolás, a meztelen testeket ábrázoló képek nézegetése vagy az önkielégítés. Máshol a pihenés is a kísértés kategóriájába esik. Vagy a vásárlás. Egy jó evés - szolgálat helyett. A közösségi élet elhanyagolása, Biblia olvasás helyett TV nézés. Ilyen súlyos bűnökkel kísért szerintük a Sátán.

Összegezve úgy látom, hogy a Biblia által valóban elítélt disznóságokon túlmenően mindentől, ami a normális és nem vallásoskodó/szektás életmódhoz tartozik, őrizni próbálják az ilyen felekezetek a keresztényeket. Én meg a Bibliából azt olvasom, hogy mindenkinek normális, becsületes életet ír elő az Újszövetség, de azt nem, hogy vonuljon ki a világból, és tartsa a testi szükségleteinek ellátását bűnnek.

Amíg valaki csak napi szintű kegyes szertartásossággal tudja elérni, hogy ne akarjon ölni, lopni, hazudni, kárt okozni és  házasságot törni, az még nem új ember. Legalábbis szerintem. Elképzelhetőnek és igazából tapasztalatokkal alátámasztottnak tartom, hogy valaki, Isten melletti döntését követően fokozatosan tudja csak életét átalakítani. Viszont a "megtérésként" elhíresült gondolkozásmódbeli változás a belső ember átalakításával automatikusan magával kéne, hogy hozza, hogy az ember minden Isten igazságával szemben álló dolgot, tettet, tevékenységet "kárnak és szemétnek" ítél, amit régen hasznosnak, megengedhetőnek tartott. Még akkor is, ha ez időben elhúzódik.

Ha viszont megtörténik ez az átalakulás, túlesik a keresztény az alapok megértésén, kipróbálásán és alkalmazásán, akkor már hogyan kísérthetnék őt testi szükségletek kielégítésével kapcsolatos fent felsorolt hiábavalóságok, amik eltávolítják Istentől? 

Természetesen a felekezeti túlzások eleve nem számíthatóak a kísértés kategóriába, úgyhogy attól félteni a híveket, hogy egyszer jót esznek, isznak, pihennek, nemcsak hogy butaság, hanem egyenesen szektás vonás. Azért szektás, mert arra utal, hogy a felekezet extrém szoros kötelékeket igyekszik kiépíteni a tagjaival. 

Én nem félek semmi ilyen álkísértéstől. Ha akarok, iszom néhány pohár sört vagy bort, és nem válok függővé. Hogy miért? Mert nincs szükségem függőségre. Van helyette értelmes élettartalmam. Ha akarok, dühöngök egy kicsit, és bármikor abbahagyom. Mert Istenem megadta, hogy jórészt tudjak magamon uralkodni. Egyébként ehhez nem kell kereszténynek se lenni... Az már más kérdés, hogy valódi keresztényüldözés esetén hogy állnék helyt, ha megvonják tőlem az italt, ételt, meleget, csakhogy megtagadjam a hitemet. Isten őrizzen ilyen kísértéstől, nem tudom, hogy elkényeztetett civilizáltként hogy állnám a próbát!

Nem hiszem, hogy Isten csak akkor tud megóvni bármiféle csapdától, ha ilyen-olyan közösséghez tartozom, ahol napi-heti rendszerességgel kapok "igei táplálékot", és a közösségnek járó védelemből táplálkozom. Ilyesmiket nem olvasok a Bibliában. Ezt viszont igen: 

A Péter levél az én értelmezésemben a keresztény-üldözést nevezi kísértésnek. A keresztényként való megtámadtatást. Ez megfélemlíthet némelyeket, és arra ösztönözhet, hogy a nem keresztény értékrendet követve beilleszkedjen a támadó többség közé. Szerintem nem beszél itt pornóról, babonákról, evésről, ivásról. Mindössze azt jegyzi meg más helyen, hogy a "szent", azaz Isten szerinti életmód megtart a kísértés idején. A Jakab levél is azt mondja, hogy Isten nem kísért senkit a bűnnel, max. az embert saját vágya indítja rossz irányba. De ez megint nem az Ördög, hanem maga a megzabolázatlan, neveletlen, kontroll nélküli ótermészet. Az önkontroll kialakítása pedig nagyon személyes dolog, nem a közösség vagy a testvérek feladata. 

Sőt. Azt olvasom, hogy az újszövetség hősei is gyakorta egyedül küzdöttek, no nem önmagukkal, hanem a külső elemekkel. Egyébként igazságot adok a dolognak annyiban, hogy ideális esetben tényleg jelentene védelmet és támogatást a gyülekezeti háttér. (Hasznos az egymásért könyörgés, Pál apostol kérte, hogy említsék meg őt az imákban.) A nem ideális helyzetben azonban a közösségek inkább korlátokat jelentenek a tagoknak. Sajnos. Úgy, ahogy a poklos vicc mondja a magyarok üstjéről: nem kell mellé őr, mert ha az egyik ki akarna mászni, a többi visszahúzza.  

A szeretetlenség, egymás elutasítása valóban olyan keserűségeket szülhet egy keresztény közösségen belül, ami hitelhagyáshoz vezethet. Ezek is valódi kísértések. A felekezetek elmulasztják ezt hangsúlyozni. Hiszen ez ellen nem véd a "közösség" és a prédika, mivel maga a közösség válik a kísértővé. Péter szerint a józanság és a hit jelent igazi megoldást a keresztényüldözés idején. Én meg azt tenném hozzá, hogy nyilván az egyházi-felekezeti belső problémákra is.

Hát igen. Józanság. És szerintem nem az absztinenciára célzott...