Van egy-két gyerekkori jóbarátom. Vannak biológiai testvéreim. Vannak felnőttkori  csereszabatos barátaim/ismerőseim: hobbinként, élethelyzetenként, üzletenként, munkahelyenként egy-kettő. Mindegyikükkel jól érzem magam, adott helyen és időben. A családon kívül a gyerekkori jóbarátokkal tudok a legislegjobban eldumálgatni. Velük mindig van téma, mindig tudjuk űzni-fűzni, végtelenségig, akár a semmit. Jó együttlenni, jó nevetni, jó hallgatni.

Mindennek semmi köze a kereszténységhez. Nem tud lenni köze, mert bár minden barátom és jóismerősöm tud a hitemről, és nem utasítják el az én Istenemet, sőt, jórészt és egyre inkább hisznek is benne, de valahogy nem tudnak mit kezdeni a mai kereszténység kliséivel. Volt, aki a szekta-beütéses térítős korszakomat csak szeretetből vészelte át barátként. (Ettől igaz barát.)

És én sem tudok nekik semmi biztatót mondani. Elmesélem, amik velem történnek ilyen egyház-gyülekezet szinten, persze csak a pozitívat és semlegeset. Mélyen hallgatok arról, hogy milyen csalódásokat jelentettek a "keresztény" barátok, munkatársak, alkalmazottak. És akárhányszor újra próbálkozom, az eredmény sajna mindig ugyanaz... Legalább ezzel ne növeljem kétségeiket. Azt már az Isten, pénz, szex végén beláttam, hogy az emberi hülyeségnek nem szabad hatással lenni az én Istennel való kapcsolatomra.

Szóval normális keresztény emberek normális emberi kapcsolatokból (barátságból, haverságból, pajtásságból, ragaszkodásból, törődésből) álló közösségére vágyom. Nyilván nem lenne tökéletes itt se senki. De legalább legyenek annyira jó fejek, mint a csereszabatos barátaim. Vagy a biológiai testvéreim, akiket szintén nem én választottam.

Ez olyan nagy kérés? Egyelőre annak tűnik. Persze, most rá se érnék se keresni, se résztvenni benne, úgyhogy csak a billentyűzetem jár. Majd talán eljön ennek is az ideje.

Addig meg beülök a misékre, Istentiszteletekre, alkalmakra vagy más néven nevezett, azonos koreográfiával lezajló összejövetelekre mégegy káposztának, vagy krumplinak, vagy egyéb növényi alkotórésznek, kicsit beszélgetek az Istenemmel (persze ezt bárhol megtehetem), kicsit unatkozom, aztán kicsit jópofizok a környező "keresztény testvérekkel". Hurrá.