Ezt a próféta fickót sokáig nem bírtam, olyan negatív dolgokat írt, vagy legalábbis ez maradt meg bennem, felületes olvasás után.
Mostanában azonban a Magyar Bibliatanács fordította Bibliában akkkora közérthető alapigazságokat lelek!
Itt van pölö egy gyöngyszem a kilencedik részből: (22 és 23 versszámon futnak):
"Ezt mondja az Úr:
Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy
érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem - így szól az Úr!"
A vastagítás tőlem származik.
Ész, erő, vagyon, Isten előtt egykutya, mit sem ér. Kizárólag az istenismeret számít... Elgondolkodtató.
A másik mai gyöngyszem a hatodik rész 19-esnek számozott versében köszönt rám:
"Íme, veszedelmet hozok erre a népre:
saját gondolataik gyümölcsét, mert nem figyeltek beszédemre, és tanításomat megvetették." (Ismét saját tördelés és vastagozás.)
Ezek szerint a negatív következmények lehetnek a gondolkodásmódunk kiváltotta tényezők. Azaz a rossz gondolkodásmód pl. félelem, negativizmus rongálja a környezetünket, körülményeinket, és kétségbe vonhatja az eredményt.
Sokszor megtörténik, hogy csak a negatívumokat látom, dohogok, morgok magamban, keresem a felelőst. Sajnálom magam, bezzeg, csak az van elintézve, amit én csinálok, mindenki más komplett bolond. Megfigyeltem, perceken belül beverem a fejem, lábam, térdem, leejtem a tányért, elrontom a számítógépet, stb. A szelíd, kedves hang meg ott duruzsol: inkább arra gondoljunk, hogy hogyan fogjuk megoldani, mi az, ami rendelkezésre áll, mi a pozitívum... Tiszta menedzserképzés.
Jó lenne Istennek mindig szót fogadni!