Minden felekezetnek saját tolvajnyelve van. A hovatartozás kitűzője gyanánt ismételgetett kliséket útálom és föláll tőlük a hátamon a szőr.

Arra hivatkoznak a magukat fölmagasztaló vallásos emberek, hogy hiszen a beszédéről ismerték fel Pétert is a háromszori kakaskukorékolásos, jézusmegtagadásos történetben.

Nem hiszek benne, hogy Jézus és tanítványai különbejáratú szentséges nyelvezetet használtak volna. Inkább arra gyanakszom, hogy Péter, a helyi szlengtől eltérően, elmulasztott káromkodni, gyalázkodni, ahogy az pl. a szoci politikusoknál kötelező. (Saját tapasztalat: szoci politikus médián kívül, veszélytelennek ítélt környezetben: öt percen belül valami cifra garantált, egészen az Istenkáromlásig.) Ott ez a rétegnyelv. Nade, vissza  a szentségesekhez...

A pünkösdi-karizmatikus "bizonyságot tesz". Persze, értjük a szót, mivel a bizonyság a bizonyíték, tanúság, tanúságtétel szócikkekkel együtt szerepel az enciklopédiákban.

Vitatom, hogy a köznyelvben is. Épp ellenkezőleg, az utca embere nem igazán díjazza ha "bizonyságot tesznek" neki. Véleményem szerint az emberek szeretik, ha valaki ő általuk is érthető és használt nyelven beszél velük. Károli idejében még biztos ez volt a legmegfelelőbb szó, de ma már nem az.

Ha valaki pl. "tanúsítja", hogy Jézus él, merthogy tapasztalta, és találkozott a szabad szemmel ugyan nem látható, de nagyon is élő személlyel, azzal max. az a problémája lehet az egyszeri embernek, hogy nem hiszi el. Ha valaki "bizonyítékot" szolgáltat arra, hogy a Biblia igaz, mondván, hogy használom a szabályait, elveit és működik, az rendben van.

De ha valaki a felsőbbrendű meg- vagy ön-igazultság minden jelével "bizonyságot tesz", és még tömjénezi is magát egy kicsit hozzá, hogy a mai napon is milyen jó ember vagyok, jó fej, és én amúgy is tuti üdvözülök, (te meg nem he-hehe, ha nem fogadod el jóságomat és felsőbbrendűségemet, és nem garantálsz egy kis instant sikerélményt gyors megtéréseddel,) akkor nem hiszek a pozitív visszajelzésben.

Szálljunk le a magas lóról. Ha Jézusról és a megszerzett örök életünkről beszélünk, alázattal, és Istenfélelemmel kell tennünk. Örüljünk, ha föl vagyunk írva az élet könyvébe. De ha egyszer be vagyunk oltva a szelíd olajfába ... akár ki is vághat ugyanaz, aki beoltott. Például ha túl nagy a pofánk.