A legcikibb téma, hogy keresztény körökben elszedik az ember pénzét. Ezzel szemben szemérmesen hallgatunk arról, hogy mennyit zsákmányol az állam. Csoda, hogy élünk. A magyar csak nyalja azt a bizonyos fagylaltot, és nem veszi észre, hogy elfogyott. A mézesmadzag is. A magyar elhiszi, hogy azért kell sok adót benyelni, mert a többiek, a csúnya gazdagok nem fizetnek adót. Nem érdekes, hogy mindenért ötször kell tejelni, senki a szavát se emeli fel. Türelmes a nép, vagy csak birka? A munkaviszonyban megtermelt forintokból kb. a harmadát kapja meg az ember, a másik kétharmadot a munkáltató fizeti be a központi kasszába, különböző címeken. Minden termékben többszörösen fizet a pógár az államnak, az áfát, a jövedéki adót, és az energiaszektor, a szállítmányozás mindenbe beépülő plusz terheit... Aztán az ingatlanadó. Meg az illeték. Az ötször leadózott pénzből "vagyonszerzési illeték" címszóval csak adózva lehet költeni. Az állam által eladott gáz, áram, hírközlés és közlekedés egyre emelkedő, iparmágnás kasszát növelő díjai. Ha költ a birka fizet, ha nem költ, akkor más címen fizet. Nem veszi észre tán az átlagember, hogy amit bead, abból már semmit se kap vissza? Az egészségügyi ellátás katasztrófa, és ha nem motiváljuk a kiábrándult dolgozókat némi mellékessel, általában nem is elérhető. Nyugdíjunk beláthatatlan távolban, az ablakban, de ez hagyján, az anyóst is nekünk kell eltartani. (Keresztény ember ez utóbbi ellen ömagában véve nem lázad.) Eddig közismert?
De a további állami kiadások hasznosságán csak néha gondolkozik a birka: rendőri védelem nincs, az ügyészségek és a bíróságok korruptak és igazság helyett elnyomást osztanak. A minisztériumi munka, a jogszabályelőkészítés és igazgatás kritikán aluli szintre süllyedt a rendszerváltás óta. Egyéni érdekek írják a mindenkire kötelező játékszabályokat. Ja, egy nagy politikai érdekeltségű cég nem akarja betartani a törvényt? Szegényke, gyorsan írjuk át neki. A szocializmusban legalább voltak alapnormák, és ennek megfelelő jó káderek. És a cirkusz mellé kenyér is járt.
A legújabb, az "igazgatási szolgáltatási díj", ami minden egyes állami szerv működésének ára. Bármit akar az ember a köztől, amit az ő adójából tartanak fenn, mégegyszer meg kell fizetni, borsos "piaci" áron.
Szóval mindent elvesz a megfoghatatlan állam, és már a látszatát sem tartja fenn, hogy ebből bármit is visszaadna. Namost ne beszéljünk az oktatás ingyenességéről, mert tudvalévően ez a téma már rég túlhaladott és túltárgyalt.
A tízmillió birka országa. Ebből a fele nincstelen, jónéhány megélhetési adócsaló, és némi "elit" szimplán gengszterszerűen fosztogatja az államkasszát, és egyre inkább direktbe a birkákat - lásd Andrássy úti ingatlanpanama, a jéghegy csúcsa. Lehet, hogy csak kirakatügy, mert valaki pont nem kapott belőle. Aztán megy tovább minden a régiben: "pályázatok" címszóval saját zsebre kiárusított közvagyon.
Különben nem érdekel a politika, csak a sok közvetlen forrásból szerzett információra nem mondhatom, hogy mind hazugság. Annyit legalább el kell hinnem, hogy nem zörög a haraszt. És naggyon-naggyon zörög. Messziről.
Fokozás: Csaló, tolvaj, rabló, maffiózó, politikus.
(Hogy lehet itt kibírni? Remény nélkül és természetfeletti védelem nélkül?)
Namost botrány ehhez képest, hogy egyes egyházi közösségek pénzt gyűjtenek. Nem titokban, nem eljátsszva az állami leplezett játékokat, hogy nem is ám, és csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja. A tévében és rádióban arról kevés hír van, hogy az állami fosztogatás erkölcstelen, család, egészség- és életellenes.
De ha valamelyik egyház, egyébként nem jogellenesen, bevallottan pénzből működik, egyenesen közbotrány. Lehet rajta a sajtónak jókat csámcsogni.
Mindazonáltal nem vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi "kötelező fizetni a tizedet, mert Isten megbüntet" politika valóban kielégíti az erkölcs és akár a biblikusság követelményeit.
Az első korinthusiaknak írt páli levél nyolcadik és kilencedik fejezetét olvasva az alábbiakra jutottam:
1. Ami keresztényeket vagy hittel kacérkodókat fölháborít, vagy rossz lelkiismeretet eredményez nekik, vagy eltávolítja őket Istentől, nem választható opció. Pál még a vegetariánus életmódot is vállalta volna, ha ezáltal megóvhat néhány hívőt a megzavarodástól. Márpedig a tized és adomány követelése, erőltetése, túlhangsúlyozása, lelki nyomáson keresztül gyűjtése sokak eltávolodásához vezetett. Így törvénytelen, és nem kívánatos. Az ilyen módszereket alkalmazó egyházi elöljárók azt nyilvánítják ki, hogy nem hisznek az isteni gondviselésben, és besegítenek az égi ellátást biztosítónak. Egy kis manipulációval... A madarak is így csinálják, meg a mezei virágok?
2. Pál nem élősködött senki nyakán, kétkezi munkával tartotta el magát és a társaságát is. Nem mintha ellenezte volna, hogy keresztény önkéntesek, kizárólag Isten projektjein dolgozva, ezen tevékenységükből éljenek. De. Azt mutatta meg, hogy lehet máshogy is, sőt, számára ez a kivételt képező magatartás kecsegtetett csak jutalommal.
3. Pál úgy gondolta, hogy amikor az örömüzenet hírnökeként szerepel, nem jár neki fizetség. Mivel belső kényszerre teszi. Ezért ki kellett találnia valamit, amit nem Isten kényszerített rá, hanem önként vállalt. Úgy gondolta, hogy ő csak azért várhat el jutalmat az Örökkévalótól, amit pluszba, a főnöktől kiosztott feladaton felül csinál. Hát nem így van ez a Földön is? A munkáltató nem a szerződésben kikötött munkakör rendes ellátásáért szokott jutalmat ígérni, hanem alapvetően valami extra feladatért. Ezt mondta Jézus is: ha csak a dolgotokat végzitek, akkor ne várjatok érte dicséretet. (A Lukács evangélium 17. fejezetében.) Érdekes, hogy ezt az esettanulmányt közvetlenül a mustármagnyi hit és az eperfa öntevékeny tengeri ültetése után vetette fel. Szerintem a jelenkor lelkészeinek, prédikátorainak el kéne gondolkozni a témán. Olvastam valahol egy managereknek szóló hr példabeszédet, aminek csak a lényegére emlékszem, miszerint három valaki (pl. milliárdos három fia, három jelölt egy pozícióra) megkapta ugyanazt a feladatot, hogy hozzanak el valami árut a reptérről. Vagy hasonló. Az első elkésett, és elment az a fuvarozó, aki a legkedvezőbb árat adta, és ezért plusz költséggel lehetett csak megoldani. A második rendben elment, elhozta. A harmadik elment, tárgyalt a szállító repülőgéptársasággal, hogy ezentúl hosszú távú megbízás alapján olcsóbban szállítsanak, lecserélte a fuvarozót is kedvezőbbre, és lefoglalt egy másik ígéretes feltételekkel szállítandó árut is, amivel a termelést lehetett a gyárban fellendíteni. A nyertes a példabeszéd szerint az utolsó jelölt volt. Volt mersze túlterjeszkedni a hatáskörén, bátorsága döntést hozni, és hasznot hajtani a leendő munkáltatójának. Szóval nemcsak a feladatát látta el, hanem "meglátta" és el is végezte a munkát.
4. Pál teljesen jogosnak ítéli, hogy a prédikációért, lelkigondozásért, egyéb Istenre tartozó dolgokkal való munkáért fizetés JÁR. Tehát az általános eset az, hogy valaki dolgozik, és pénzt kap érte. (Manapság nem divat a terményben fizetés, főként városi relációban életidegen...). Azon tanakodtam, hogy eljuthat-e valaha a modern egyház olyan szintre, hogy pl. non-stop Istennek éneklőket, Istent ünneplőket, Istent emlékeztetőket finanszíroz meg. Mert szerintem szükségünk lenne rá. Hogy Istenünk mindig hallja a hangunkat, hogy itt vagyunk, magyar keresztények, Neked énekelünk, Téged kérlelünk, szükségünk van Rád. Ha lenne annyi pénzem, tuti hogy fizetnék hivatásos imádkozókat. (Addig csak én próbálok minél többet.)
5. Ha valaki élvezi a lelkigondozás előnyeit, számára is előírás, hogy fizesse meg a szolgáltatást. Ha nem előbb - mert éppen nincs - hát utóbb. Annyira gáz pitinek lenni... Mivel álláspontom szerint összeg nincs kikötve - tehát nem hiszek az újszövetségi kötelező tizedben -, nyilván szabály, hogy akinek több van, többet ad, akinek kevesebb, arányosan. A pszichológusnak, terapeutának, tanácsadónak is fizet a paciens meghatározott óradíjat. Az égi üzenet közvetítése értéktelenebb dolog? Ha egy közösség úgy érzi, hogy szüksége van olyan emberekre, akik csak a hitélettel foglalkoznak, akkor normális, ha megfizeti a munkájukat. (Úgy becézzük őket: "teljesidejű szolgáló".) De a közösségnek kell úgydönteni. Nem az önjelöltnek. És az adott gyülekezet vállalhatja, hogy rendszeresen bead a közösbe a közös célokra. Mondom vállalhatja, önként. Meg az egyénnek is vállalnia kell, akárcsak Ábrám és Jákob tették, Istennek felajánlva. Saját belső indíttatásból. Ábrám egyszer, a zsákmányból (Károli szerint), vagy mindenből (egyéb fordítások alapján) adott a szimpi Melkisedeknek- aki rögtön adással indított -, Jákob minden szerzeményéből, feltételhez kötve, szertartást meg nem határozva fogadta meg a tizedet. Namost a fenti tétel alapján, mivel a tized nem kötelező munkáltatói előírás, jutalom jár érte!
6. A sáfárság mai nyelven felelős munkakört jelent. A sáfár azt teszi, amit neki - szerződés, megbízás, utasítás alapján - muszáj. A sáfárságról szóló képzések, oktatások nem mások, mint erőforás menedzsment tanfolyamok. Ilyesmit kell közölni a tanulni vágyókkal: hogyan oszd be az idődet, hogy aknázd ki rejtett képességeidet, hogyan haszáld azt, amid van, mi a prioritási sorrend. A gyengébbekkel munka egyszer-egyet kell átvenni. Pl. a főnöknek mindig igaza van, a maximum erőfeszítés kevés lehet, ha nincs eredmény, a csomagolás néha fontosabb, mint a tartalom. Pál szerint a "sáfárság" nem negatív és nem pozitív kicsengésű szó, akárcsak a menedzsment. Fontos hogy jól csináljuk, de még fontosabb, hogy többet tegyünk az elvárnál. Legalábbis, ha szeretjük a jutalmat.
