Elolvastam, amit jó pár éve írtam. A koherencia kedvéért fölteszem. Már nem így gondolkozom. Vagyis... próbálok nem így gondolkozni. Pl. nem használom az "áldás" és "megáldott" szót. És olyan az egész, mintha bnj.x írta volna... Aki nem követi a Kérdések a Hit gyülekezetéről topikot, annak röviden: bnj nick gyülekezeti tagként jelentkezett, és tipikus gyülis jellegzetességeket nyilvánított meg a netbeszélgetésekben. Közben elhatárolódott a csoporttól, de a viselkedése, kifejezésmódja, gondolkozása csak a jövőben fog átalakulni. Soká. Ha akarja egyáltalán.
És íme, most ebből a részből kiderült számomra, hogy pár éve még én is... Huhh. Kár, hogy pontosan nem tudom, mikor írtam. Az amerikai expünkinek igaza volt. Jó írni, és jó visszaolvasni, és kívülről szemlélni a gyógyulási folyamatot. Talán húsz év után végleg rendbe jövök?
Szóval amit itt alant olvashattok, az nem így működik teljesen. Csak valami hasonlóképp gondolkozik egy agymosott hitjanicsár. Vagyis az anyagi "áldás" nem az Istennel való kapcsolat, a helyes vagy helytelen viselkedés ismérve. Az Isten által lefektetett univerzális törvényszerűségek keretei közt lehet anyagiakat szerezni. Lehet munkával, szorgalommal, "hittel", szerencsével. De a mulandó, pillanatnyi anyagi jólétnek vagy más sikernek nincs köze ahhoz, hogy Isten mennyire szeret engem, vagy mást. A siker, szerencse lehet folyománya a Mindenható gondoskodásának, de lehet kikerülendő csapda, megoldandó feladat is a keresztény edzésprogramban. Az életre nincs recept. Egyéni kérdések és válaszok vannak, amiket nem lehet átvenni, átadni. Ezért hülyeség az életvezetést állítólagos bibliai alapokon rendszabályozni. Pedig az egyházak sok esetben ezt teszik.
"28. Áldások
A kétkedőknek elmondanám, hogy Isten megáldott. Pedig nem fizettem tizedet senkinek. Többek között azért sem, mert azt mondtam magamban: most per pillanat én magam vagyok az egyház és a gyülekezet. De, félreértés ne essék, amikor elkezdtem a már említett csoporthoz tartozni, nekem senki se mondta, hogy kell. Akkor még más volt a hangulat… Nem kértek tőlem. Csak szólt nekem Valaki, akit nem látunk, hogy mi lenne ha… És én kerestem meg az alkalmat, utánajártam, kiderítettem. Nem emberek miatt, hanem saját, szabad elhatározásból adtam. És nem volt kényszer. Akkor Isteni indíttatásból minden hónapban (volt hogy többször is) beadtam a részemet a közösbe.
A vallási csoport „fejlődésével” azonban egyre gyakoribbak lettek a szentséges lejmolások. Akkor már nem tudtam jó szívvel adni. Amikor valami kényszer, arra nem jön az áldás. Tudjuk, nem adomány, hanem ragadomány
[1] (ez egy Károli féle kitűnő szójáték.)
Amikor még a kishitűek között éltem a csoportban, nem volt semmim, csak egy időközben megszerzett – egyébként piacképes – diplomám. Az első állásom nem volt rossz, de lakásra, egzisztenciára még csak nem is számíthattam belőle. Családi támogatásban soha nem részesültem – hála Istennek -, tehát fizikai szemmel nézve nem volt rá esélyem, hogy belekonszolidálódjak a társadalomba… Az egyedülállókat amúgy se támogatja senki. (Kivéve…)
Jellememnél fogva minden bizonnyal egyedüllétre születtem, férjhez menetelre nem sok reményem volt. Viszont egyedül a „világban”… Aki még nem próbálta, ne mondjon semmit…
Akkor a magas szellemi vezetők mondták, hogy ne változtassak állást, elégedjek meg azzal, amim van. De én tudtam, hogy mennem kell. Nem volt biztos másik állás, csak beleugrottam fejest. (Természetesen, a várakozás időszakában voltak hangos szóváltásaim Istennel, meg hiszti, sírás-rívás ami a csövön kifér.) Be is jött a számomra „csoda” állás, azokkal a kritériumokkal, amiket akkoriban támasztottam.
„Magas szellemi vezető” mondta, hogy imádkozik nekem egy lakásért, egy jó kis lepusztult tanácsiért, amit majd törlesztgetek, meg felújítgatok.
Ezen kissé felháborodtam, mivel én királynőnek születtem, és naaagy házat akartam kerttel. Király Atyám nyilván nem lepusztult tanácsit készített nekem.
Rövidre fogom. A semmiből a hét év alatt lett egy kertvárosi hatalmas ház, kutya, macska, ló, teknős, halak, nyaraló, irigyelt állás, saját vállalkozás, presztízs, hírnév, barátok, család… kezem munkáját eszem, jól van dolgom… és hiszem, hogy még nincs vége az áldás-szériának.
Csak azért, mert nem tartottam be az emberi rendeléseket?
A keresztény életnek nem szabad görcsnek lennie. Amíg görcs, nem jön át az áldás."
