Azt olvasom, könnyek között, hogy Afrikában megint föltámadt egy halott. Esetünkben egy kisfiú, akinek a holttestét az anyukája vitte el egy nagy evangélizációs happeningre. A bénák, aidsesek, értelmi fogyatékosok gyógyulása mellett ez a legnagyobb dolog számomra. Remélem, utánajárnak Bonnke emberei, és bizonyítékokat is gyűjtenek, ami kellőképpen igazolhatja a csoda megtörténtét.

A titkot a riportot készítő többek között a hit atmoszférájában látta, ami megtöltötte a levegőt... Mi meg elvagyunk a kisszerű gyülekezeti problémáinkkal. Ki a hibás? Ki a felelős? Kenhetjük az ördögre is. Az egyszerű. Azonban vannak olyan jellegzetességek, amik szerintem a magyar virtusból fakadnak. A gőg, nagyképűsködés, oktalan dacoskodás, keverve nem kis szolgalelkűséggel, (ami mindig rosszkor tör elő), az erős vezér utáni vággyal, felelősségáthárítással... Felfele nyalunk, "lefele" meg szerteszéjjel taposunk.

A  Galatáknak írt levelet olvasgattam ma. Pál elég nagy tekintély volt a maga idejében. Sok tanút és bizonyítékot tudott felmutatni égi küldetése mellett. Mégis vette a fáradtságot, hogy mondanivalójának eladásához kellő alázatot, és minden érzelmi, értelmi meggyőző eszközt bevessen. Nem osztotta az észt. Úgy látszik, ez akkoriban természetes volt.

Gal.4.12:

"Legyetek olyanokká, mint én, mert én is olyanná lettem, amilyenek ti vagytok, testvéreim! Könyörgök hozzátok! ... Mert bizonyságot teszek, hogy ha lehetséges lett volna, szemeteket vájtátok volna ki, s adtátok volna nekem." - Csia fordítás

Lehet, hogy tényleg az alázat és az önfeladás, áldozat lenne a megoldás? Mindent megtenni a többiek érdekében? Hát Jézus is ezt mondta. Lehet, hogy csak ezt kéne megvalósítanunk saját kis környezetünkben, és nálunk is a feltámadó halottakról szólna a hitélet, nem pedig a ki-kinek-a-nyakára-állt bulvártémákról? Adja Isten, hogy valami ilyesmi történjen végre.