17. Rend a házasságon belül

 

Egyes egyházakban túlhangsúlyozzák azokat a bibliai előírásokat, melyek a feleségek engedelmességét írják elő. Egyenesen teljes alárendeltségnek értelmezik.

 

Egyértelmű, hogy azok a férfiak, akik nem bizonytalanok férfiasságukban, nem foglalkoznak az engedelmesség kérdésével. A hierarchia lehet jó és rossz is. A jó hierarchia az, amikor a legkiválóbb és erre minden tekintetben a legalkalmasabb hozza vita esetén a csoportra vonatkozó döntéseket.

 

Hát itt a gond…

 

Az előző fejezetben már említettem, hogy míg az egyházak túltengenek női hívekben a férfiak bizony… kis számmal képviseltetik magukat, és ha lehet egy ilyen megjegyzésem, nem egészen reprezentatívan…

 

Reprezentatív képviselet az lenne, ha minden társadalmi rétegből, minden fajtából, korból, háttérből, küllemből lennének ugyanúgy férfiak mint nők a megtértek között.

 

Irodistaként és rengeteg különböző hierarchiába betagozódva eddigi életem során azt láttam, hogy az alaptörvény működik. Vagyis a jó vezetőt harc nélkül elfogadják és követik a beosztottak, mivel számukra a jó vezető hatalma nem nyűgöt és bosszúságot jelent, hanem biztonságot, és nehéz felelősség-terhek átvállalását.

 

Nincs ez másként a házasságban sem. A jó döntéseket hozó, megfontolt, nem kicsinyes és nem parancsolgató férjeket feleségeik szinte szó nélkül követik és elő sem kerül az engedelmesség vagy engedetlenség kérdése.

 

Amikor viszont egy férj elkezd ezekre az igékre[1] hivatkozni, már lehet tudni, hogy baj van. No, nem mindig az asszonyka magatartásával, vagy eszével, bár ez az eset sem ritka, hanem inkább azokkal a kvalitásokkal, amiket egy Krisztusi férfiúnak bírnia illene…

 

Nő létemre én is voltam már több helyen viszonylagos vagy valós vezető, és tapasztaltam, hogy utasításaimat, melyek általában kérések voltak, minden esetben követik, ha azok logikusak, jól időzítettek, személyre szabottak. Szerencsére nem kerültem olyan helyzetbe, hogy konfliktusom támadt volna az adott vezetői pozícióból, általában beosztottjaim dicsértek, és szerettek velem dolgozni.

 

Viszont mint beosztott, volt szerencsém rossz vezetők keze alá kerülni. Hogy milyen a rossz vezető? Leginkább megbízhatatlan. Minduntalan megváltoztatja a véleményét, álláspontját. Igyekszik a döntési felelősséget áthárítani a beosztottra, hogy aztán az esetleges kudarcért őt hibáztathassa. A beosztottjai munkájában folyamatosan a hibát keresi, hogy ezzel bizonyítsa felsőbbrendűségét. Ami bizony ingatag lábakon áll. Hiszen hiába kap valaki egy rangot, egy címet, a mindennapi együttműködés során így-is úgy-is kiderül, hogy méltó-e rá. A rossz vezető nem hagy önállóságot a beosztottjainak semmilyen kérdésben, nem bízik meg bennük, minden egyes apró döntést magához vindikál, hogy aztán elodázhassa, majd, ha már egyszer meghozta, megváltoztathassa. A rossz vezető rossz döntéseket hoz. Rosszkor dönt, rosszkor halasztja el a döntést. Meghallgatja a beosztottjai tanácsát, de ha megfogadja, nincs benne köszönet, mert az elfogadott tanács minden egyes következményét a beosztottra hárítja. Az ilyen vezető mellett pokol az élet, az ember gyomra állandó görcsben van, és a hívő beosztott csak azért fohászkodik, hogy az illetőt helyezzék egy kicsikét följebb a ranglétrán… ahol kevesebb kárt okozhat a cégének.

 

A rossz férj ugyanilyen. Csak azért ad utasításokat a feleségének, hogy lássa, szót fogad-e. Direkt furmányos és bonyolult dolgokat akar, hogy minél inkább meggyőződhessen hatalmáról. Mert szegénynek a világban nincs benne része ... -otthon akar kompenzálni. Valószínű, hogy világi vagy akár gyülekezeti mércével is sikertelen, alacsony jövedelmű, semmiben sem produktív vagy elismert személy. Nem kap elismerést a munkájáért, nem tud nagyobb házat venni, nem tud kényelmesebb autót előteremteni. Esetleg se nem szép, se nem jó. És még humora sincs. A gyülekezetben is csak tessék-lássék szolgálata van, és Isten aztán pláne nem tesz bizonyságot mellette csodák és jelek által. Pedig hogy vágyik rá… Szereti az elől-ülést, a rangokat, a gyülekezeti-egyházi vezető vállveregetését… hiszen ettől lesz FONTOS ember.

 

Szüksége van az otthoni fontossága tudatára, és ezért gyötri környezetét. Isten mentsen az ilyen férjtől! (De azért legtöbbször ilyen esetekre is igaz az a Murphy törvény, hogy az emberek általában megérdemlik egymást…)

 

A férfi csak akkor tud megfelelő feje lenni a családnak és a feleségnek, ha őneki feje a Krisztus. Ez pedig igen magas követelményszint! Éppenhogy hitecskékkel, gyülekezetbe járogatással még nem érdemelheti ki egyetlen hímnemű sem ezt a megtisztelő pozíciót!

 

Tehát hátrább az agarakkal.

 

Viszont az asszonyok felelőssége legalább ilyen nagy az engedelmességi kérdésben. Először is az asszonynak jól kell választania. Olyan férjet kell elfogadni, aki képes lesz a család hajóját kormányozni a viharos vizeken. (Emberismeret! Szellemi látás! Isteni vezetés!) Persze ez a férj még Jézus Krisztuson keresztül szemlélve sem lesz mindenben tökéletes.

 

Meggyőződésem, mellyel nem állok egyedül, úgyhogy szinte közhely, hogy a mai és történelmi korok minden nagy embere mögött nagy asszonyok álltak. Az asszony felelőssége, hogy a férjének valamennyi jó tulajdonságát, képességét maximálisan kiaknázza, és az adódó lehetőségek megragadásában támogassa.

 

Mindenkinek szüksége van lelki és fizikai támaszra. A férfiaknak, akiknek folyton erőseknek és határozottaknak kell lenniük, az életben folyamatosan harcolniuk kell, továbbá kötelességük a legjobbaknak lenni, felelősséget vállalni és viselni, megfelelni és győzni, tehát ezeknek a szerencsétleneknek felettébb szükségük van a gyöngéd, szerető, odaadó elfogadásra és támogatásra a feleségeiktől.

 

És ez már nem is engedelmesség kérdése. Tudomásul kell venni, néha a jó vezető/ és jó férj is hoz rossz döntést. Rossz döntés esetében a feleség feladata a hatások tompítása, és az esetleges kudarc hasznainak feltárása.

 

A bölcs asszony azáltal építi a házát[2], hogy nem okvetetlenkedik, nem keresi a hibát, nem megy bele engedelmesség/engedetlenség játékokba, vitákba, veszekedésekbe minden lényegtelen kérdésben. Hogy melyik városban élünk? Lényegtelen. Hogy milyen színű a ház fala kívül vagy belül? Lényegtelen. Hogy mi legyen vacsorára? Lényegtelen. Lényegtelen a hajviseletünk, az öltözetünk, a sportolásunk, időtöltéseink.

 

Ezek mind elmúlnak!!! Csak a szellemünk örök.

 

Természetesen nem értek egyet a nők teljes önfeladásával a házasságban. Ez nem volt soha Isten terve vagy célja. De erről majd máskor.

 

Kedves Olvasó feleségek, remélem értitek, mire gondolok.

 

 

18. Sztereotípiák

 

Attól, hogy megtérnek emberek bizonyos egyházi, vallási csoportokban, és néha ezen belül Istenhez is megtérnek, még az előző, egyházhoz-tartozás előtti életük nem tűnik el nyomtalanul.

 

A mai magyar társadalom szinte leírhatatlan káosz állapotában leledzik, a szociológusok csak tátott szájjal figyelik a folyamatokat. Klassz utcai közhellyé nőtte ki magát a következő meghatározás: Magyarország nem ország, hanem állapot… Új utat keres mindenki, de a régi bevált módszerek, megoldások, sztereotípiák beleivódtak a lelkekbe.

 

Vannak gyülekezetek, ahol a szocializmus-kommunizmus vívmányait és hatásait tudatosan próbálják lerombolni, kiirtani tagjaikban, -ból, viszont nem egyértelműen pozitív a válasz arra a kérdésre, hogy vajon jó megoldásokat nyújtanak-e a régi rosszak helyett?

 

Ez nagyon elvont. Azt akarom csak leírni, hogy a megtért, vallásos, hívő még mindig benne van a magyar társadalomban. Ott keresi kényszerűen a helyét. Továbbra is kénytelen valamilyen szinten alkalmazkodni az általa választott vagy számára adatott társadalmi réteg modus vivendijéhez, hiszen a teljes életet nem váltja ki a gyülekezeti-egyházi csoporthoz tartozás.

 

Vannak, akik mindent megtesznek, hogy kivonják magukat a világi forgalomból, de ez más tészta.

 

Mi köze mindennek a házasodás kérdéséhez? A következő. Tehát jön a hívő egy társadalmi pozícióval, amit a szüleitől illetve saját teljesítményétől, adottságai folytán nyert. Még akkor is így van, ha a megtért már egyszer tékozló fiúként „eljátszotta” ezt a pozíciót deviáns életmódjával. A megtért személy rendezett életpályára állásakor majdnem automatikusan visszanyeri a régi helyét, és ez így is van rendjén.

 

Azok, akik szinte nulla szintet örököltek vagy teljesítettek az egyházi élet előtt, (pl. árvák, leszakadt, elszegényedett családok gyerekei, iskolázatlanok, gyökértelenek) megtérésükkel erőt és reményt kapnak arra, hogy az addig csak vágyálomként kergetett és elérhetetlen életszínvonal és társadalmi betagozódás valósággá váljék.

 

A társadalomban való meggyökerezés majdnem minden ember veleszületett igénye. A társadalmi pozíció és ranglétra pedig a részvételből következik. És aki egyszer részt vesz a versenyben, igyekszik elnyerni a koronát. Ritkán elégszik meg az utolsó hellyel…

 

A ranglétra persze olyan, mint egy mátrix, térben mozgó többváltozós függvényrendszer. Ha jó pontod van a szüleid foglalkozása miatt, veszíthetsz azáltal, hogy többször elváltál. A családi háttér rendezetlenségét bármikor kompenzálhatja egy csúcsfizetés vagy csúcsállás. A jó fizetés hiányát pótolhatja egy hobbiban elért siker, vagy egy örökség, vagy egy szép feleség vagy bármi más. És így tovább.

 

A megtéréshez vezető úton a jelöltek egy része leszállt a létráról. Vagy le akart szállni. Vagy elkezdett ellene lázadni. Vagy azt összetörni. De miután megtért… a hitelvek bizony visszavezetik oda. És akkor azt látja, hogy lecsúszott. És számba veszi a prokat és kontrákat. „Igaz, hogy nem fejeztem be a tanulmányaimat, de azért kaphatok még jó állást.” Igaz, hogy elváltam kétszer, de még kaphatok jó társat.” Igaz, hogy alkoholizmusom miatt nem dolgoztam három éve, de még visszatérhetek.” Igen, Jézus az Úr, mindez lehetséges.

 

De Dr. Csernus legyen, aki elválasztja a hitet az önbecsapástól. A friss hívőt semmi sem ösztönzi arra, hogy saját helyzetével őszintén szembe nézzen. Nem akarja látni, hogy hol van, illetve némi munkával hova juthat.

 

Minden esetre a házasságkötés, mióta világ a világ, egyfelől a társadalmi pozíció következménye, másfelől pedig annak megerősítése.